Bármikor harangozhatnak az Európai Uniónak: Magyarország dobhatja a mentőövet a vészhelyzetben lévő közösségnek

Vészterhes idők következnek az európai uniós ügyekért felelős miniszter szerint.

Vészterhes idők következnek az európai uniós ügyekért felelős miniszter szerint.
A magyar miniszterelnök arra is rámutatott a macedón kollégájával közösen tartott sajtótájékoztatón, hogy kirajzolódik egy stratégiai különbség: az USA békét akar, míg Európa háborút.
Brüsszel buborékba zárta magát, a pragmatikus gondolkodást száműzte, Európa pedig egy ideológiai alapú politika csapdájában találta magát, ahol az Európai Bizottság egyszemélyes parancsnoksága diktál.
Fontos együttműködés vette kezdetét Magyarország és nyugat-balkáni országok között.
„Aki ezt tovább erőlteti, az vagy fogyatékos, vagy Európa népeinek az ellensége, vagy mindkettő” – írta Tóth Máté energiajogász.
Ursula von der Leyen terve aligha hozza el a versenyképességi fordulatot, ugyanakkor több ígéretes javaslatot is tartalmaz.
A tárcavezető szerint az Európai Bizottság elnökének munkássága rég nem látott mélységeket eredményezett.
Hal Melinda klinikai szakpszichológus, az MCC Tanuláskutató Intézetének vezető kutatója hangsúlyozta, egyértelmű összefüggések láthatók a népesedés és a lelki tényezők, valamint a mentális egészség és foglalkoztatási mutatók között.
A Demján Sándor Program keretében öt új finanszírozási konstrukciót indított az EXIM Magyarország.
Bóka János is értékelte az elmúlt évet és Magyarország, valamint a Patrióták szerepét a folyamatok alakításában.
A miniszter kifejtette, ezért a magyar uniós elnökség a versenyképességet állította tevékenysége középpontjába.
A külső és belső sokkok, a prociklikus gazdaságpolitika az elmúlt években lemaradó pályát hozott Magyarországnak.
Magyarország EU melletti állandó képviselőjével beszéltük meg az EU-tanács magyar elnökségének kulisszatitkait.
Mindeközben az EU továbbra is csak a háborúval foglalkozik.
Magyarország tovább fog dolgozni egy erős, versenyképes Európáért, a békéért és az illegális migráció megfékezéséért.
A Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára szerint a kormányzati stabilitás az egyik előnyünk.
Csatát nyertek az európai gazdák, de a háborúnak még nincs vége.
Sebestyén Géza szerint az igazi kérdés az, felébred-e a gazdasági közösség a csipkerózsika-álmából.
Az Európai Tanács budapesti ülésén a magyar miniszterelnök az uniós kutatás-fejlesztésre fordított összegek drasztikus növelésének szükségességét hangsúlyozta. A tervet mindenki helyesli, Ursula von der Leyennel az élen. De hogyan lett a K+F problémája az európai versenyképesség hanyatlásának egyik pillére?